Kérdőívet tett közzé magyar nyelven a The New York Times


Az amerikai liberális lap szeretne alaposan a végére járni a magyar antiszemitizmusnak, ezért honlapján Szenteste napján, magyar nyelven kérdőívet tett közzé az érintettek számára, a többi közt olyan kérdésekkel, mint hogy a válaszadó az utóbbi két évben tapasztalt-e idehaza zsidóellenes megnyilvánulásokat, fontolóra vette-e, hogy elhagyja az országot – vagy netán már el is költözött? Az illető szerint mi az antiszemitizmus oka, és hogy mit tesz a hatalom a jelenség visszaszorítására, esetleg bátorítására? Magyarázatként az újság rámutat, hogy Magyarországon az utóbbi években egy nyíltan antiszemita párt bukkant fel, fokozva a félelmet, hogy a magyarok körében erősödik a zsidókkal szembeni ellenérzés. És itt idézi az EU Alapjogi Ügynökségének felmérését, miszerint a magyar zsidóság 90 %-a nagyon nagynak, illetve nagynak érzi a problémát – írja a The New York Times. A felhívás megjegyzi: az aggodalmak arra késztették az Orbán-kormányt, hogy emlékeztesse az ország lakosságát, milyen szerepet töltött be az állam a holokausztban, illetve, hogy a kabinet a korábbinál több erőfeszítést tegyen azért, hogy a nemzet emlékezetében tartsa a vészkorszakot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk