Magyar nagymama vezette az írországi bordélyt


Magyar nagymama vezetett egy bordélyházat az írországi Limerickben – írja a Limerick Post a helyi bíróságra hivatkozva. D. Józsefné egy lakást bérelt, amelyben két magyar prostituált dolgozott, D.-né szervezte a klienseket, hajtotta be a szolgáltatások árát, még a telefonokra is ő válaszolt. A rendőrség még márciusban leplezte le a kuplerájt, a védőügyvéd szerint azonban D.-né csak a két magyarnak próbált segíteni, akik szállást kerestek. A cikk szerint D. Józsefné 47 éves, három unokája van, és védőügyvédje szerint már kilenc éve Írországban él. A bíró szerint a D.-néhez hasonló emberek komoly nehézséget okoztak a városnak azzal, hogy segítették a prostitúció terjedését. Magyar nagymama vezette az írországi bordélyt

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk