A Bokros-féle támadás magyarázata


Surján László, az Európai Parlament alelnöke szerint Bokros Lajos EP-képviselő szerdai strasbourgi felszólalása annyira jelentéktelen és értelmetlen volt, hogy nem is kell vele foglalkozni. A politikus úgy véli, a felszólalás a frissen alakult Bokros-párt érdekeit szolgálta. Bokros Lajos szerdán annak a véleményáének adott hangot, hogy az Orbán-kormány nem osztja az európai értékeket, a nyugati demokrácia hanyatlásáról beszél, keleti típusú tekintélyuralmi rendszert épít, és egypárti alaptörvényt alkotott. Az elhangzottakra reagálva Surján László az Echo Tv Heti mérleg című műsorában kijelentette: Bokros egy súlytalan ember, aki megkapta a lehetőséget arra, hogy szóljon a plenáris ülésen az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának részéről. „Nem a konzervatívok, hanem a saját frissen alakult pártjának az érdekeit szolgálta ezekkel a meglehetősen ex katedra kijelentésekkel, hiszen semmi bizonyíték, sehol sem merült fel” – tette hozzá az Európai Parlament alelnöke. Bokros Lajos vasárnap jelentette be, hogy új pártot alapított Modern Magyarország Mozgalom néven. A párt megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisznek a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében. Echo TV

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk