A Híd polgármesterekkel tárgyalt a vasúti kétnyelvűségről


Szerda délelőtt Komáromban találkoztak a Híd képviselői és azok a polgármesterek, akiknek községe érintett a kétnyelvű vasúti táblák elhelyezését illetően. A találkozót a Híd kezdeményezte annak céljából, hogy megvitassa a polgármesterekkel, ők hogyan látják a táblák kihelyezésének lehetőségeit, és hogy közösen keressenek megoldást az ügyben. A találkozón jelenlévő polgármesterek aláírtak egy nyilatkozatot, melyben kifejezik annak fontosságát, hogy a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségek lakta területein a Szlovák Köztársaság alkotmányának értelmében következetesen érvényesíthetőek legyenek a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai. E jogok közé tartozik a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölésének lehetősége is. Ezt a lehetőséget biztosítja a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény, amelynek végrehajtásakor azonban olyan jogi és technikai akadályok jelentkeztek, amelyek ellehetetlenítik a törvény valódi gyakorlati érvényesítését. A kormányhoz és a kormányfőhöz fordulnak A nyilatkozatban a polgármesterek az illetékes állami szervekhez fordulnak, kivált a kormányhoz és a miniszterelnökhöz,, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölését ellehetetlenítő akadályok felszámolása érdekében. Ez a követelésük a kormány programnyilatkozatának megvalósítására irányul, mely szerint a kormány természetes küldetésének tartja a nemzeti kisebbségek fejlődésének védelmét és támogatását a modern Szlovákia alakításakor. A nyilatkozatban felszólítják a kormányt, hogy ténylegesen foglalkozzon ezzel a kérdéssel, amely a nemzeti kisebbségek megalapozott követelésén alapul. A szerdai komáromi találkozóval nem zárult le a Híd és a polgármesterek közötti tárgyalás, legközelebb február 25-én ülnek egy asztalhoz Kelet- és Közép-Szlovákia érintett községeinek vezetői a Híd politikusaival. para

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk