Az MSZP szerint újabb hazugság lepleződött le


Csaknem tíz százalékkal kevesebb vidékfejlesztési támogatáshoz juthat Magyarország a következő hét évben az Európai Unió előző költségvetési időszakához képest – mondta Harangozó Gábor MSZP-s politikus csütörtökön sajtótájékoztatón. A szocialista országgyűlési képviselő – az Európai Parlament (EP) támogatáspolitikával foglalkozó főosztályának adataira hivatkozva – közölte: ha a 2006-os megállapodás alapján osztanák el a forrásokat, akkor Magyarországnak 12,15 milliárd eurót kellene kapnia, az Európai Tanács február 8-ai ülésén született egyezség szerinte azonban csak 11 milliárdot fog, vagyis az eddiginél 9,3 százalékkal kevesebbet. Ezzel Magyarország az ötödik a legtöbb agrártámogatást elveszítő országok sorában – mondta Harangozó Gábor, az MTI kérdésére hozzátéve, hogy a csaknem tízszázalékos támogatácsökkenés nagyjából átlagosnak mondható. Az MSZP ezt is megfontolva támogatja, hogy az Európai Parlament jóváhagyja a költségvetési javaslatot, mivel a késlekedés még nagyobb károkat okozna – jelentette ki Harangozó Gábor. Megjegyezte ugyanakkor: felháborítónak, színtiszta hazugságnak tartják, hogy a kormány a gazdák félrevezetésével azt a látszatot igyekszik kelteni, mint ha jobb eredményt ért volna el elődjénél a tárgyalásokon. Kitért arra is, bár a kormány azt sugallja, hogy a területalapú támogatásoknál jobb eredményt ért el az Európai Bizottság, illetve az EP eredeti javaslatánál, ez nem igaz, az Európai Tanácsban született megállapodás valójában kedvezőtlenebb Magyarországnak. Hozzátette: nem igaz az a kormányzati állítás sem, hogy a gazdák az előző ciklusban 500 milliárd forinttal kevesbbet kaptak, mert ezt a magyar költségvetésből kipótolták – erre a 2006-os uniós megállapodás lehetőséget adott -, az pedig már korábban eldőlt, hogy a következő időszakban erre nem lesz szükség. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk