Bajnai: Elzavarjuk Orbánt


A Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület (Szolidaritás) alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké a tagok. Az egyesület társelnöke a 109 voksot kapott Székely Sándor lett. Kónya szerint jövőre nem egyszerű kormányváltásra, hanem korszakváltásra van szükség. A közgyűlésen jelen volt az Együtt-PM szövetség vezetője, Bajnai Gordon, aki azt mondta: ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választásokon, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez. Az Együtt-PM vezetője arról beszélt, hogy Orbán kormánya a legrosszabb Európában, mert sikertelen, de mohó. Egy ország működtetéséhez sok pénz kell, de egy rossz kormány hatalmon tartásához rengeteg – közölte. Kijelentette, “Orbánnal nincs kiegyezés, mert túszul ejtett egy országot, és túszul ejtette az ország egyik felét”. “Elzavarjuk a hatalomból Orbán Viktort, Magyarországból pedig egy összetartó, igazságosabb, gyarapodó országot fogunk csinálni!” – hangoztatta. Bajnai: Elzavarjuk Orbánt

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk