Bajnait látják a legesélyesebbnek a miniszterelnökségre


Azoknak a válaszadóknak a többsége, akik 2014-ben kormányváltást szeretnének, Bajnai Gordont, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjét tartja alkalmasabb ellenzéki vezetőnek Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet áprilisi kutatásából, amelynek eredményeit az intézet a honlapján tette közzé. Az összefoglaló szerint az április 19. és 23. között készített felmérés kormányváltást kívánó (most áprilisban 54 százalék) résztvevőinek 42 százaléka Bajnai Gordont, 24 százaléka Mesterházy Attilát tartja alkalmasabb ellenzéki vezetőnek. Az MSZP-szavazók körében a pártelnök vezet 30 százalékponttal, míg a többi ellenzéki szavazónál a volt miniszterelnök előnye jelentős: 73 százalékponttal előzi meg Mesterházyt. Ahogy a honlapon olvasható, a válaszadók a miniszterelnöki alkalmasságot firtató kérdésre szinte ugyanilyen eredményt hozó válaszokat adtak: 43 százalék Bajnai Gordont, 24 százalék Mesterházy Attilát választotta. Az 1200 felnőtt megkérdezésével készített közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve azt írták: a kormányváltást preferálók 49 százaléka Bajnai Gordont, 40 százaléka Mesterházy Attilát látná szívesen “fontos politikai szerepben”, 32 százalékuk pedig mindkét politikust kedveli. A tájékoztatás szerint a Medián havi felméréseiben január óta rendszeresen (így áprilisban is) helyet kapott a kérdés, hogy a potenciális miniszterelnök jelöltek közül a szavazók kit tartanának a legalkalmasabbnak. Mint írták, az arányok hónapról-hónapra nagyon hasonlóak: Orbán Viktor miniszterelnököt hozzávetőlegesen 30 százalék választja, míg a baloldali jelölteket együtt (Bajnai Gordont, a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát) nagyjából ugyanennyien. Ebben az összevetésben Bajnai Gordon rendszerint 6-7 százalékponttal megelőzi Mesterházy Attilát (áprilisban 19, illetve 11 százalék) – tették hozzá. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk