Behódolás a Fidesznek. „Eddig ott ártottak, ahol tudtak. Most hisznek nekünk!” Nem babra megy a játék


A Fidesz vezette kormány gazdasági és morális szempontból is a gödör alján lévő országot vett át 2010-ben, s az első három évet végigküzdötte, de mára beérett e munka gyümölcse, “nagy dolgokat vittünk véghez” – mondta az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Halászteleken péntek este egy lakossági fórumon. Kövér László a helyi református oktatási központban összegyűlt több mint száz érdeklődő előtt tartott beszédében megköszönte a magyar embereknek nemcsak az elmúlt négy évben, hanem az azt megelőző esztendőkben – a Fidesz-KDNP “építkező időszakában” – nyújtott támogatást. Úgy fogalmazott: e támogatásnak is köszönhető, hogy az Orbán-kormánynak az EU támadásai ellenére is volt ereje “az elődöktől örökölt 500 milliárdos hiány”, illetve a gazdasági káosz leküzdésére. Az elmúlt négy évben történteket akkor lehet igazán megérteni, értékelni, ha nem felejti el senki, hogy a 2010 előtt hatalmon lévő baloldali kormányok milyen bűnöket követtek el, mennyi pénzt vontak el az emberektől, s hogyan “hazudták el” a gazdaság valós állapotát. A házelnök álláspontja szerint ez utóbbi magatartás, illetve a 4,6 százalékos költségvetési hiány miatt, az unió által kilátásba helyezett büntetéssel (a pénzügyi támogatások megvonásával) is számot vetve döntötte el az Orbán-kabinet, hogy a kétharmados felhatalmazást maga mögött tudva “nem sarcolja tovább az embereket, a vállalkozókat”. Ehelyett “a bankoknál, a multiknál kellett kutakodni (…) akik külföldről is elszívták Magyarország életerejét” – mondta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint a gazdaság talpra állításáért folytatott küzdelmet nehezítette, hogy az unió “szándékosan leminősített bennünket, el akartak lehetetleníteni (…), el akarták venni a választók kedvét attól, hogy még egyszer ránk adják a voksaikat”. Nem babra ment a játék, s nem arra megy április 6-án sem – jelentette ki. Hozzátette: ha valaki azt mondta volna neki 1990-ben, hogy jó pár év múlva a brit parlamentben a magyar rezsicsökkentésről fognak vitázni, biztosan nem hitte volna el. “Ma már azok is elhiszik, hogy nekünk volt igazunk, akik ott ártottak, ahol csak tudtak” – hangoztatta a házelnök, és néhány adattal is alátámasztotta a kormány eredményeit. Szólt például arról, hogy jelenleg 280 ezerrel többen dolgoznak, mint négy éve (felerészben a versenyszférában), a családtámogatásoknak köszönhetően pedig hatezerrel több a bölcsődei férőhely. Az Országgyűlés elnöke a Fidesz-KDNP-s politika egyik sarokköveként említette a megújult családtámogatási rendszert. Úgy fogalmazott: “ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő”. Kövér László kitért az ellenzék által éles kritikával illetett közfoglalkoztatásra is, hangsúlyozva: a nyolc osztályt el nem végzőknek e nélkül esélyük sem lenne elhelyezkedni. “A kormányzati politika akkor jó, ha az emberek egyről kettőre tudnak jutni” – folytatta a házelnök. A választási kampányt egyfajta hadműveletnek nevezte, s hadműveletben a parancsnoki hídon Orbán Viktor áll, ő maga “beosztott” csupán – tette hozzá. A halászteleki lakossági fórumon bemutatkozott a térség (a 8-as számú választókerület) Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Bóna Zoltán, aki a “kormányváltó erők” színeiben ringbe szálló Kuncze Gábort szeretné legyőzni. A 33 éves, református teológiát végzett Bóna Zoltán kilencedik éve Dunavarsány polgármestere, és 2010 óta a Pest megyei közgyűlés tagja. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk