Együtt-PM: a Fidesz a haveroknak osztja a földet


Az Együtt-PM szerint a kormány a megbízási szerződéssel kiadott állami földeket “néhány valóban jogszerű eset mögé bújva a saját haverjainak, hűbérurainak osztja le”. Szabó Rebeka, a választási szövetség színeiben politizáló független képviselő beszélt erről pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Arra hivatkozott, hogy a Blikk peres úton megkapta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA) a megbízási szerződéssel használt földek és azok használóinak listáját, amelyben több mint 24 ezer földrészletről és valamivel több mint harmincezer hektárról van szó. A Blikkhez került dokumentum alapján azt mondta, hogy egy a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégcsoportnak összesen 59 földrészlete van, és ezek között található húsz olyan, Lepsény és Enying között elhelyezkedő földterület, amelyekre a helyi gazdálkodók évek óta jelzik az igényüket, de kéréseiket az NFA és az agrárminiszter rendszeresen visszautasítja. Az ellenzéki politikus arra is kitért, hogy Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc – “akiről tudjuk, hogy Alcsút, Felcsút környékén feleségével és bátyjával együtt, illetve a cégén keresztül több mint 1200 hektár állami földet nyert már meg” – is kapott három földrészletet “még pluszban, ideiglenes használatra”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk