Ez lehet a megoldás a felvidéki magyarság számára


A szlovákiai magyar szavazók összefogást várnak a kisebbségi pártoktól, ezért a Magyar Közösség Pártja (MKP) egy esetleges előre hozott választáson közös jelöltek állítására törekedne – mondta a párt elnökségi tagja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. Bárdos: A magyar szavazók azt várják a kisebbségi pártoktól, hogy összefogjanak Bárdos Gyula úgy vélte: katasztrofálisan sikerült a hétvégi szlovákiai parlamenti választás mind az ország, mind a déli régió, mind a magyar kisebbség számára; ilyen kevés magyar képviselő még nem volt a törvényhozásban. A magyar szavazók azt várják a kisebbségi pártoktól, hogy összefogjanak, mivel ez a Híd miatt ezen a választáson nem történt meg, a magyarok többsége el sem ment szavazni – fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Berényi József, a párt eddigi vezetője hétfőn lemondott, azt mondta: bár a parlamentből való kimaradásuk miatt “nem beszélhetünk sikerről”, sikertelenségről sem, hiszen megtartották szavazóbázisukat azzal együtt, hogy már hatodik éve nincsenek a parlamentben. Berényi József lemondott, mert lehetővé szeretné tenni, hogy a magyar közösség a következő választáson jobban szerepeljen – tette hozzá. A párt június 11-ei tisztújító közgyűlésén, előtte pedig a helyi és regionális szintű tisztújításokon is az a céljuk, hogy olyan képviselőket válasszanak, akik sikeresen tudnák képviselni a magyarságot, és a közeljövőben várható előre hozott választáson készek szövetségre lépni a Híddal. A szombati parlamenti választást Robert Fico kormánypártja, a A Smer-SD nyerte, a pozsonyi törvényhozásba ezzel együtt 8 politikai csoportosulás jutott be. Az új pozsonyi parlamentbe bejutott a Bugár Béla vezette Híd, amely a voksok 6,5 százalékát kapta meg. Nem jutott viszont be a törvényhozásba az MKP, amelyre a választók 4,04 százaléka adta szavazatát. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk