Háromezer kárpátaljai gyerek nyaralhat idén a Balatonon


Háromezer kárpátaljai magyar gyerek táborozhat idén a Balatonon az Erzsébet-program pályázatának köszönhetően – közölte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken. A kormány képviselője a pályázatról a Parlamentben számolt be, ahol a zánkai Erzsébet-táborban nyaraló fiatalok hatodik, éppen hazafelé tartó csoportját fogadta. Wetzel Tamás a több mint kétszáz, 8-14 éves gyereket köszöntve – Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter korábbi kijelentését megismételve – kiemelte, hogy a kárpátaljai magyaroknak szánt anyagi segítség mellett az odafigyelés lehet a legnagyobb támogatás nekik. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a kárpátaljai gyerekek tíz turnusban tölthetnek el egy-egy hetet a Balaton északi partján. Itt szerzett élményeik segítségükre lehetnek magyarságuk ápolásában is – tette hozzá. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk