Hitler hívei gyártanak műsort a Duna TV-nek?


Külső gyártóként dolgozik a Duna TV-nek vélhetően ugyanaz a cég, amely nemrégiben még az N1 TV híradóját készítette, ahol Hitler születésnapjáról is megemlékeztek – írja az atv.hu-ra hivatkozva a Hír24. A cég vezetője nem kívánt nyilatkozni, a közszolgálati televíziónál nem látnak problémát. A Hírszerző két éve számolt be róla, hogy a Dextramedia készítette a kizárólag internetes felületen jelentkező N1TV-t is, ami – többek között – azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy születésnapján Adolf Hitlert pozitív szereplőként tüntette fel. A Dextramedia hivatalos honlapjának domain-tulajdonosa ugyanaz, akié az n1tv.hu, a dextramedia.hu-val azonos IP-címmel rendelkezik a hvim.hu (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapja), és a zagyvagyula.hu (a Jobbik országgyűlési képviselőjének a honlapja) is. A Dextramedia tulajdonosai közé tartozik Moys Zoltán, aki az ATV megkeresésére előbb azt mondta, nem jól hallja a kérdést, majd miután megismételtük, hogy erősítse meg, vagy cáfolja, hogy a Dextramedia gyártotta az N1 TV műsorát, kijelentette: Ugye nem képzeljük, hogy szóba áll az ATV-vel. Az ATV hasonlóképp járt a cég központjában is, ahol a telefont felvevő gyártásvezető azt mondta, nem tud róla, mit gyártott a cég korábban, mivel csak egy éve dolgozik a Dextramediánál. A cég korábbi munkásságáról megjelent – és azóta sem cáfolt – információk fényében különösen érdekes, miként gyárthat most műsorokat a Dextramedia az adófizetők pénzén fenntartott közszolgálati televízió számára. A cég honlapján ugyanis megtalálható, hogy televíziós munkáik során a Duna Televíziónak is dolgoznak, többek között a Hazajáró című műsort készítik. „Munkatársai voltunk többek között a Magyar Televíziónak, a DunaTV-nek és a HírTv-nek is, melyeknek ma már rendszeres külső beszállítói vagyunk”- írták magukról. Az ATV megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), amelytől azt kérdezték, nem tartják-e aggályosnak, ha a közmédia műsorokat rendel egy olyan cégtől, melyről korábban azt állították, hogy neonáci műsort is gyártott, és egyáltalán, ismerik-e a cég múltját. Az MTVA erre azt közölte, hogy a Dextramedia Kft. „semmiféle kétes tartalmat nem gyárt”. Hozzátették: azok szerint a szempontok szerint, melyek alapján az MTVA befogad egy-egy műsort. A Hitlerről is megemlékező N1 TV egyébként a Jobbik holdudvarához tartozott és tartozik jelenleg is. A műsor indulásáról az AFP francia hírügynökség is beszámolt kiemelve, hogy azt Vona Gábor Jobbik-elnök harangozta be – emlékeztet az atv.hu. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jobbik elnöke akkor Facebook-bejegyzésében reagált a Hitler-híradóra. Szerencsétlennek nevezte bármelyik XX. századi diktátor híradókban való megemlítését, mert ezzel óhatatlanul összekeveredik a történelem és a közélet. Vona Gábor három éve azt írta: “Május 1-én fogom bemutatni könyvemet, amelyben külön fejezetet szentelek Hitlernek, annak, hogy miért tartom őt kora torzszülöttjének, ajánlom ezt Karácsony Gergely figyelmébe is. Egyúttal remélem, hogy a nem várt reklám hatására egyre többen nézik majd az N1 internetes tévé híradóit.” Hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk