Iszonyatos helyzetbe taszították Magyarországot


Szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely az ország valós helyzetét eltitkolta és hazugságokról tájékoztatta az embereket, ma az állampolgárok tájékoztatást kapnak az ország helyzetéről, a kiszolgáltatottságunk csökkentése érdekében hozott kormányzati döntésekről és a mindennapi megélhetést segítő intézkedésekről – reagált a Fidesz arra, hogy az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség a kormány tájékoztató leveleinek lemondására szólít fel. “Miközben saját kormányzati teljesítményéről Bajnai Gordon mindig hazudott, a magyar emberek teljesítményét folyton elvitatja. Bajnai Gordon teljesítménye az volt, hogy IMF hitelből működtette az országot, a bankokkal és a külföldi nagyvállalatokkal kötött paktumok, a magyar emberek szünet nélküli megszorításának és a még meg sem született gyermekek eladósításának árán” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, Magyarország ma a magyar emberek munkájából, egyetlen fillér hitel nélkül képes működni, képes csökkenteni a magyar családok és vállalkozások terheit, segíteni a bajba jutott hiteleseket és településeket, növelni a foglalkoztatást. Képes önerejéből törleszteni a baloldal által felhalmozott iszonyatos államadósságot. “Szemben a Gyurcsány-Bajnai kormánnyal, amely gazdasági, pénzügyi, szociális válság szélére sodorta az országot, Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban és mint az európai országok általában” – fogalmaztak. Simándi Szelim, az Együtt 2014 mozgalom egyik alapító szervezete, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) elnökségi tagja szombaton Budapesten azt mondta: “a kormánypropaganda arról akarja meggyőzni az állampolgárokat, hogy az ország jobban teljesít”. “Nem értünk egyet azzal, hogy levélben győzködje a kormány az állampolgárokat a maga igazáról, főleg, hogy nincs is igaza” – jelentette ki Simándi Szelim, aki saját lemondó levelét a sajtótájékoztató után újságírók jelenlétében bedobta egy postaládába. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk