Kárpátalján élő magyar családok megsegítéséről hozott határozatot a kormány


Az ukrajnai válsághoz kötődően, karitatív és szociális tevékenységet folytató szervezetek bevonásával a Kárpátalján élő magyar családok megsegítéséről hozott határozatot a kormány. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat rögzíti: “a kormány a határon túl élő magyarok iránt viselt felelősségéből adódóan fontosnak tartja a Kárpátalján élő magyar családok megsegítését”. Ennek érdekében a kormány arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy március végéig kössön együttműködési megállapodást a Katolikus Karitásszal a Kárpátalján élő magyar családok megsegítésére indítandó egyéves program lebonyolítására. Ennek fedezetére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek 85 millió forintos költségvetési támogatást kell biztosítania – olvasható a határozatban. A kormányhatározat értelmében Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter feladata, hogy áttekintse: a határon átívelő programokon belül milyen lehetőségek állnak rendelkezésre Kárpátalján munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő programok indítására. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk