Katolikus iskola: Ami másnak szabad, azt nekünk tiltják – nézd meg a felvételt!


A Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetés résztvevői a marosvásárhelyi Vársétányon 2016. november 12-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely


Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta szombaton, Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében szervezett tiltakozó megmozduláson, hogy az egybegyűltek ‘csalódásukat és dühüket’ fejezik ki amiatt, hogy ami másnak természetes, azt a magyaroknak tiltják.

A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett szombat délutáni tüntetésen több ezer ember vett részt.

‘Mint a Római Katolikus Státus Alapítvány Közgyűlésének tagja, azért jöttem ide, mert csalódott és dühös vagyok, mert hiszek az igazságban és az igazságszolgáltatásban. Hisszük, hogy nem lehet erőből bezárni egy iskolánkat, hisszük, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő nem követett el törvénytelenséget, amikor engedélyezte a Római Katolikus Gimnázium újraindítását. Dühösek vagyunk, mert úgy tűnik, hogy az elmúlt 100 évben mintha semmi nem változott volna meg. Dühösek vagyunk, mert mindent, amit kemény munka árán felépítettünk, megpróbálnak elvenni tőlünk, dühösek vagyunk, mert amikor kicsit összeszedtük magunkat, akkor arrogáns módon megpróbálnak erőnek erejével eltaposni. Olyan dolgokat, ami másoknak természetes, azt nekünk megtiltják, mert nem tartják be a törvényeket és ezért az orvosi egyetemen sem vonnak felelősségre senkit’ – jelentette ki Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor kiemelte, hogy a tiltakozók nem kérnek egyebet, csak hogy visszaadják azt, amit a kommunista hatalom elvett, és hogy sem a katolikus egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, aki ellen büntetőeljárás folyik, sem a háziőrizetbe helyezett Ştefan Someşan főtanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédet mond a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetésen a marosvásárhelyi Vársétányon 2016. november 12-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely


‘Visszaköveteljük elorzott javainkat és a kommunizmus által bezárt iskoláinkat (…) Kérdem én, kinek és mit ártott Tamási Zsolt és a Római Katolikus Teológiai Líceum? Sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket. Hogy ne legyünk dühösek, amikor nacionalista jelentgetők azt üzenik, hogy ‘nem lesz itt magyar iskolátok, nem fogtok ti itt magyarul tanulni’. Nincs jogotok helyettünk dönteni. Csalódottak vagyunk, mert azt látjuk, ahogy nem tartják be azt, amit csaknem 100 évvel ezelőtt megígértek. Csalódottak vagyunk, mert hiába dolgozunk, hiába gazdagítjuk Romániát az adóinkkal és illetékeinkkel, azt látjuk, hogy noha mi, erdélyi magyarok, jó úton indultunk el, elértünk néhány eredményt, ezek most ellenünk fordulnak’ – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ vezetője azt mondta, hogy jóllehet újraállamosították a Székely Mikó Kollégiumot, tiltják a magyar szimbólumok használatát, noha a magyarok dühösök és csalódottak, nem veszítik el hitüket.

‘Azért jöttünk ide, hogy elmondjuk, nem adjuk fel, nem hagyjuk az iskolát. Nem állunk meg, és nem lépünk vissza’ – nyilatkozta Kelemen Hunor.

A marosvásárhelyi vár melletti békés tüntetésen számos RMDSZ képviselő, jelöltek, szülők és diákok, a történelmi magyar egyházak képviselői vettek részt.

Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke azt mondta, hogy minden eszközt felhasználnak az iskola működésének megakadályozására, míg a szülők képviselői értetlenségüknek adtak kifejezést a nyomozóhatóságok szándékával kapcsolatban.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye tulajdonában lévő, jelenleg az Unirea román iskola használatában álló iskolaépület Marosvásárhelyen 2016. november 12-én. Ezen a napon több erdélyi városban is tüntettek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében. MTI Fotó: Boda L. Gergely


A szülők képviselői bejelentették, hogy mindent megtesznek azért, hogy az iskola jogi helyzete rendeződjék.

A ‘Ne hagyjuk az iskolát’ jelmondattal megszervezett rendezvényen résztvevők egy-egy könyvet hoztak, amit a Római Katolikus Gimnáziumnak adományoztak.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi kirendeltségének ügyészei eljárást indítottak a II. Rákóczy Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében. Ştefan Someşan főtanfelügyelőt hivatali visszaélés és funkció bitorlásának vádjával háziőrizetbe helyezték, míg a bírósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt igazgató ellen hivatali visszaélés és köztisztviselő által szerzett jogosulatlan előnyök vádjával indult eljárás.

Hasonló tiltakozó akciókra került sor Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Kolozsváron és Szatmárnémetiben is.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk