Kegyetlen módszerekkel dolgozik az egyre több romániai cigányt beépítő budapesti koldusmaffia


Főként bulgáriai és romániai cigányokat építenek be a fővárosban működő és gyakran agresszívan fellépő koldusmaffiákba – ismertette Losonczy Pál a Jobbik fővárosi frakcióvezetője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában. A politikus szerint a bűnszervezetek vezetői nem válogatnak a kegyetlen módszerekben sem. Ahogy Budapest számos területén, Csepelen is megjelent a koldusmaffia, mint bűnözési forma, egyre több kellemetlenséget okozva ezzel a helyi lakosoknak. A csepeli piacra érkezőket a koldusok zaklatják, olykor agresszív módon kéregetnek, az autójukba sem hagyják beszállni az embereket. Az ily módon begyűjtött pénzt a közelben várakozó férfinak, vélhetően a vezetőjüknek adják át – hívta fel rá a figyelmet a Jobbik a keddi közleményében A jobbikos képviselők már többször tettek panaszt a fővárosban eluralkodó koldusmaffia ellen. Losonczy Pál a párt fővárosi frakcióvezetője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában hangsúlyozta: azzal, hogy a Jobbik napirenden tartja a kérdést lett foganatja a dolognak. Példaként hozta fel, hogy a VIII. kerületben Pintér Attila helyi önkormányzati képviselő bejelentést tett a rendőrségen a koldusmaffia ellen. Józsefváros egyik társasházának a lakóit zaklatták azok a román illetőségű kéregetők, akiknek egy helyi lakos biztosított menedéket az otthonában napi 500-600 forintért. A lakásban 15-20 embert szállásoltak el. Pintér Attila önkormányzati képviselő bejelentése után a rendőrség kiment, és megtette a megfelelő intézkedéseket. „Nagyon súlyos problémát jelent a józsefvárosi lakókra nézve ez a jelenség, ugyanis igen agresszíven lépnek fel a román illetőségű emberek, akiket Romániából és Bulgáriából importálnak Magyarországra. Egyebek között a lakosokat is fenyegetik, hogy újabb bejelentés esetén elvágják a torkukat” – hívta fel rá a figyelmet Losonczy Pál. A Jobbik fővárosi frakcióvezetője szerint a magyar hajléktalanok egy részét is beépítik bűnszervezetekbe, de főként a bolgár és román cigány emberekről van szó, akik közül a fiatalokat több esetben meg is nyomorítják, hogy nagyobb szánalmat váltsanak ki. A politikus hozzátette: ugyanez a probléma volt tapasztalható Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Angliában is, de ott a rendőrségi fellépésnek köszönhetően sikerült orvosolni a helyzetet. Echo TV

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk