Késre a magyarokkal! Döbbenetes hír Ukrajnából


Elítélte az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az ukrán nacionalista szervezetek március 13-i ungvári felvonulásán történt magyarellenes megnyilvánulásokat. Az UMDSZ elnökségének közleménye szerint „vasárnap délután az ungvári Petőfi téren tartózkodók szem- és fültanúi lehettek annak a megdöbbentő, gyalázatos eseménynek, hogy egy sor militáns és paramilitáris ukrán, magukat hazafiasnak nevező szervezet képviselői menetoszlopban vonulva, a Petőfi-szoborhoz érve azt skandálták, hogy késre a magyarokkal”.

Képünk illusztráció
A szövetség hangsúlyozta, ez a megnyilvánulás még az utóbbi időszakot jellemző számos szélsőséges közéleti esemény ismeretében is megdöbbentő, hiszen Ukrajna nyilvánosan elkötelezte magát az európai integráció, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk