Klaus von Dohnanyi: „Tiszta hülyeség“, hogy Magyarország nem demokrácia


A magyar kormány tevékenységének számos pontját lehet bírálni, az azonban nem helytálló megállapítás, hogy Magyarország nem demokratikus ország – mondta Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus kedden Berlinben, a magyar nagykövetség egy rendezvényén. A Két ország identitása című pódiumbeszélgetésen, amelyen magyar gyökerekkel rendelkező neves németországi személyiségek vettek részt, a volt oktatási és tudományos miniszter, Hamburg egykori polgármestere kiemelte: tavaly Magyarországon megbeszélést folytatott számos vezető politikussal, köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel, és tapasztalatai alapján úgy véli, “természetesen történtek hibák”, de “tiszta hülyeség” arról beszélni, hogy Magyarország nem demokrácia. A rendezvényt Bela Anda, a Bild című lap főszerkesztő-helyettese, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek Gerhard Schröder vezette egykori kormányának szóvivője vezette. Hangsúlyozta, hogy a pódiumbeszélgetés témája nem a magyar politikai helyzet, de nem is hagyhatják figyelmen kívül az aktuális vitákat. Egyebek között felidézte, hogy a beszélgetés egyik részvevője, Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap egykori rovatvezetője egy korábbi fórumon kifejtette, hogy a Magyarországról szóló német sajtóbeszámolók gyakran “egyoldalúak”. Hefty a moderátornak arra a kérdésére, hogy mi lehet ennek az oka, elmondta: a jelenség mindenekelőtt kommunikációs problémákra vezethető vissza. A német újságírók hagyományosan kritikus beállítottságúak, a Magyarországgal foglalkozó német újságírók pedig rendszerint nem tudnak magyarul, ezért a fejleményekről nem első kézből, hanem közvetítők útján szerzett információk alapján készítik kritikus hangvételű beszámolóikat. A kép torzulásához, egyoldalúságához vezet az is, hogy a magyarok “bámulatra méltóan öntudatosak”, ami “kívülről dacosságnak tűnik” – mondta Paul Georg Hefty. Klaus von Dohnanyi – Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester unokája – ezzel egyetértve hangsúlyozta: a kormánynak sokkal többet kell tennie szándékainak és tevékenységének megismertetéséért, a Magyarországgal foglalkozó külföldieknek pedig jóval alaposabban kell tanulmányozniuk a tényeket. Hozzátette: a magyarországi folyamatok megértéséhez tudni kell azt is, hogy a magyar szabadságszerető nép, és évszázadokig idegen urak elnyomása alatt élt. “Nem nagyon ügyes”, amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy korábban Moszkva, most pedig Brüsszel parancsolgat, de kijelentését a magyar történelem összefüggésrendszerében kell értelmezni – mondta Klaus von Dohnanyi. A pódiumbeszélgetésen részt vett Ildiko von Kürthy író és Ungvári László, a Berlin térségében fekvő Wildauban működő műszaki főiskola vezetője. A beszélgetést nagyjából 70 fős, többnyire németekből álló közönség követte, köztük több diplomata. A kedd esti rendezvényt a Daimler autógyártó társaság fővárosi képviseletén a Mercedes-Benz Gallery-ben tartották meg. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk