Kvótareferendum: a külhoni magyarok véleménye is számít!


A népszavazáson való részvételre ösztönzi a kormány a visszahonosított határon túli magyarokat – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett csütörtöki fórumon.

Kifejtette: a kvótareferendum arról szól, elfogadják-e a magyar állampolgárok, hogy mások döntsenek helyettük alapvető kérdésekben, a kvótareferendum pedig a nemzetegyesítés egyik szimbolikus ügyévé is vált, mivel először vált lehetővé, hogy a visszahonosított külhoni magyarok is véleményt nyilvánítsanak egy magyarországi népszavazáson.

Kovács Zoltán szerint épp ezért a kormány nem tervez külön kampányt a visszahonosított magyarságnak, az üzenete az egész nemzet számára egységes, de a külhoni magyarsággal foglakozó tisztségviselők augusztus-szeptember folyamán fel fogják keresni a Kárpát-medencei magyar közösségeket, hogy tájékoztatásukat, mozgósításukat segítsék.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elmondta: eddig 259 ezer visszahonosított magyar regisztrált, így a referendumon az érvényességi küszöb 4 millió 230 ezerre emelkedett. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele érvényes voksot ad le: ebbe a választói névjegyzékbe felvett visszahonosított magyarok is beleszámítanak.

Az NVI elnöke hangsúlyozta, határon túl élő magyar állampolgárok levélben szavazhatnak, ha előzetesen bejelentkeztek a választói névjegyzékbe. Aki ezt 2013 augusztusa óta már megtette, annak nem szükséges a regisztrációt megismételnie, csak abban az esetben, ha a leadott adatai változtak. A levélcsomagok kiküldésére most több idő lesz, mint a 2014-es országgyűlési választások alkalmával: a több mint negyedmillió levélcsomagot kipostázását augusztus 20-a után kezdik meg.

A levélvoksoknak október elsején éjfélig kell postán beérkezniük a választási irodához, de a – referendum előtt hosszabbított nyitva tartással működő – magyar külképviseleten is le lehet adni őket szeptember 17-étől kezdődően.

Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos arról számolt be, hogy eddig 850 ezer állampolgársági kérelem érkezett és 780 ezren tették le az állampolgársági esküt. Megjegyezte: bár sok politikai támadás érte,

A külhoni magyarok honosítása és a 2014-es levélvoksolás és támadhatatlanul vizsgázott, így remélhető, hogy a népszavazás lebonyolítása sem okoz gondot a külképviseleteknek. Úgy vélte, jó a regisztrációs szám, a határon túl élő felnőttek több mint fele bejelentkezetett a választói névjegyzékbe.

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul a tusványosi fórumon kifejtette: a határon túli magyarok helyzete annyiban más, hogy többségük nem közvetlenül érintett a migrációban, ezért azt kell elérni, hogy magyar azonosságtudatuk cselekvő részeként vegyenek részt a népszavazáson.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk