Az Európai Néppárt kongresszusa elé viszik a marosvásárhelyi iskolaügyet


Az Európai Néppárt kongresszusa elé viszi az erdélyi magyar kisebbséget ért jogsérelmeket az RMDSZ. Az alakulat március 29-30-án Máltán tartja kongresszusát.

Az RMDSZ – amely az EPP tagjaként 12 fős delegációval képviselteti magát az eseményen – szerint a kongresszus jó alkalom arra, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét európai szintre emeljék, hogy beszámoljanak azokról a jogsérelmekről, amelyek a magyar közösség ellen irányultak az elmúlt időszakban. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök elmondta, a DNA hatalommal való visszaélése, a marosvásárhelyi iskola ügye, a magyar közösség elleni diszkriminációs esetek, az anyanyelvhasználat korlátozása is részét képezi a delegáció által folytatott egyeztetéseknek.

„Annak ellenére, hogy a hivatalos román álláspont modellértékűnek akarja beállítani a hazai kisebbségek védelmet, a valóság ennek ellentmond. Erre világít rá az amerikai külügy országjelentése is. Mindaddig, amíg a kisebbségi jogok ügye rendezetlen, minden lehetséges eszközzel és partnerrel nyomást kell gyakorolnunk a román államra” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk