Magyarország ma – Orbán Viktornak távoznia kell


Filmet készített az MSZP – a párt véleményét tükrözően – az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban. A húszperces kisfilmet az MSZP koncepciója alapján, a szocialisták szakértőinek bevonásával fiatal művészek forgatták – közölte Mesterházy Attila pártelnök, arról is tájékoztatva, hogy a filmet az internetes videomegosztókon és a szocialista párt weboldalán nézhetik meg az érdeklődök.

Az MSZP elnöke elmondta, a film annak a január közepén kezdődött, Magyarország ma elnevezésű kampánynak a része, amelynek végén, jövő szombaton a Papp László Budapest Arénában tartanak évértékelő rendezvényt. Újságírói kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta, hogy a kampány egésze 15-16 millió forintba került, ebben benne van az Orbán Viktort, Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsát ábrázoló óriásplakátok és a kampányfilm költsége is. A filmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól. A társadalmi különbségek növekednek, a középosztály lecsúszik, négymillió a szegény ember, közülük másfél millióan a létminimum alatt élnek, a gazdaság teljesítménye csökken, a fiatalok menekülnek az országból – sorolja az alkotás, amely bírálja a kormány oktatási és kulturális politikáját, a stadionépítéseket, a szociális kiadások csökkentését is. A film konklúziója, hogy a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletből. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk