Marosvásárhelyi katolikus iskola: visszaállamosítanák az épületet


Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa.

A parlamenti ellenzék soraiba tartozó képviselő csütörtöki sajtótájékoztatójáról az Agerpres hírügynökség számolt be. Marius Pascan kijelentette: Lucian Goga prefektust és Dorin Florea polgármestert kérte a római katolikus egyház javára történt restitúció felülvizsgálati kérelmének a benyújtására, ugyanis az általuk vezetett intézményeknek van illetékességük fellépni az ügyben.

A képviselő a korrupcióellenes ügyészség (DNA) álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentése alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a DNA azt is hozzátette, hogy az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk