Martonyi: A bírálatok nagy része félreértéseken alapul


Nagyrészt hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körül kialakult vita jelentős része – állítja abban, az MTI-hez is eljuttatott, levélben Martonyi János külügyminiszter, amelyet uniós kollégáinak írt. Az angol nyelvű levélben Martonyi megállapítja, többen aggodalmuknak adtak hangot, hogy Magyarország saját korábbi, az Európa Tanácsnak tett vállalásait és az uniós jogot is megszegi az alaptörvény küszöbön álló módosításával, valamint, hogy a magyar kormány visszaél kétharmados többségével, és felülírja az Alkotmánybíróság közelmúltbeli, neki nem tetsző ítéleteit, azzal, hogy az alaptörvénybe olyan rendelkezéseket emel be, amelyeket a testület korábban megsemmisített. “Ennek éppen az ellenkezője igaz” – írja Martonyi János. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk