Martonyi: fontos érdekeink vannak a közép-ázsiai térségben


“Magyarországnak nagyon fontos érdekei vannak a közép-ázsiai térségben, ezért az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszaka alkalmából megtartott kétoldalú találkozókon erre a keleti régióra helyezte hangsúlyt.” Martonyi János külügyminiszter afgán, iraki és kazah partnerével találkozott New Yorkban. Martonyi tárgyalásain elmondta, hogy Afganisztánban 2014 után is marad egy kisebb magyar kontingens, amely a kiképzésben vesz majd részt és hogy a jövőben bővül majd a Magyarországon tanuló afgán diákok létszáma. A külügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy Magyarország tavasszal megnyitja állandó bagdadi nagykövetségét, és egyúttal Erbilben konzulátust létesít, amelynek a Mol tevékenységének a támogatása lesz a legfőbb feladata. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk