Második fordulóba jutott a magyar jelölt a szlovákiai megyei választásokon


A nagyszombati megyében – az egyetlenben, ahol magyar megyefőnök-jelöltek is indultak – Berényi József bejutott a második fordulóba. Az MKP elnöke és megyefőnök-jelöltje óriási sikernek értékelte az eredményt. Elmondta: azon kívül, hogy személyében magyar jelöltnek sikerült bejutnia a második fordulóba, pártja országosan is óriási eredményt könyvelhet el, hiszen az eddigi összesítés alapján úgy tűnik, több megyei képviselőjük lesz, mint a megyei választások előtt. A szlovákiai megyei választások hivatalos honlapján vasárnap hajnalban közzétett nem hivatalos végeredmények szerint a voksoláson a szavazásra jogosultak alig 20 százaléka vett részt. A nyolc szlovákiai megye közül háromban – a trencséniben, a zsolnaiban és az eperjesiben – sikerült megyefőnököt választani az első fordulóban, mivel a többi megyében a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, ezekben november 23-án második fordulót tartanak. A megyei választások nem hivatalos végeredményei a kormánypárt a Smer-SD győzelmét mutatják. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk