Mesterházy magyarázkodik


Nem azt kiabálták az MSZP szombati nagygyűlésén, hogy “kötelet”, hanem azt, hogy “börtönt” – reagált Mesterházy Attila az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap a Hír Tv felvétele alapján írt mno.hu cikkre, amely szerint a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje nem határolódott el a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterre vonatkozó kijelentéstől. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: nem azt kiáltották, hogy “kötelet”, “hanem azt, hogy börtönt, és mivel én a beszédemben is végig a jogállami igazságtételről beszéltem, a törvény előtti egyenlőségről, arról beszéltem, hogy a törvényeket még Orbán Viktornak, Mészáros Lőrincnek, Simicska Lajosnak és Lázár Jánosnak is be kell tartania”. Hozzátette: az emberek azt várják a következő kormánytól, hogy mindenkit egyenlően mérjen a törvény. Úgy vélte, a jogállami igazságtétel pedig azt jelenti, hogy nem “politikai komisszárok előtt kell felelniük azoknak, akik törvényt sértettek, nem politikailag motivált koncepciós perekben kell hogy feleljenek ezek az emberek, hanem a független magyar igazságszolgáltatás előtt”. Ennek végeredménye az, ha valaki bűncselekményt követett el, akkor megy a börtönbe – tette hozzá a politikus. “Ezért mondtam azt, hogy azzal egyet tudok érteni, hogy lehet, hogy börtön lesz ebből, hiszen ezeket a közbeszerzéseket azért mindig körbelengi a korrupció” – mondta Mesterházy Attila. Az mno.hu vasárnap számolt be arról, hogy kötelet javasoltak adni bekiabálók a felcsúti polgármesternek az MSZP szombati nagygyűlésén, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila pedig nem határolódott el a kijelentéstől. Az internetes portál felidézte: a nagygyűlésen az MSZP elnöke Mészáros Lőrincről többek között azt mondta, hogy “Orbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a Közgázon”. Ekkor valakik azt kiabálták be a nézőtérről, hogy “kötelet!”, amit több újságíró már akkor egyértelműen a helyszínen is hallott – olvasható a cikkben. A Magyar Nemzet internetes kiadása kitért arra: Mesterházy Attila nem határolódott el a kijelentéstől, annak elhangzása után ugyanis úgy folytatta, “de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk