Munkaszüneti nap lehet március 15-e?


Törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe, hogy március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét, hivatalos munkaszüneti napnak nyilvánítsák – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.

‘Mi, magyarok vagyunk a legnagyobb romániai kisebbség. Mi tiszteletben tartjuk a román nemzeti ünnepet, de azt szeretnénk, hogy március 15-e, a mi nemzeti ünnepünk, munkaszüneti nap legyen a magyarok számára, hogy méltó módon részt vehessenek az ünnepségeken. (…) Ez ügyben, a hátralévő rövid idő alatt törvénytervezetet nyújtunk be a parlamentben’ – nyilatkozta Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, akit az RMDSZ-szel kötött egyezség alapján választottak meg képviselőnek a szövetség listáján.

Néhány évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Kovászna megyei tanács belefoglalta az alkalmazottak kollektív munkaszerződésébe, hogy március 15-én szabadnapot kaphatnak.

“Ez egy úttörő kezdeményezés, mert Székelyföldön ez volt az első olyan dokumentum, amely kibővítette a hivatalos szabadnapok sorát. Véleményem szerint előrelépés az, hogy március 15-e Székelyföldön lett először munkaszüneti nap’ – nyilatkozta akkor Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A világ magyarságának napja egybeesik az 1848-as magyar forradalom kitörésének napjával és csaknem minden, többségében magyarok lakta településen megünneplik.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk