Nem engedik Gyurcsánynak, hogy szeresse Magyarországot


Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint a jelenlegi miniszterelnöknek mennie kell. Ha jobb országot akarunk, akkor Orbán Viktornak mennie kell – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke a zsúfolásig megtelt miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központban hétfőn. Magyar az, aki magyarnak vallja magát, ehhez pedig nem “kérünk Orbán Viktortól magyarsági igazolást, jó és tisztességes magyarok vagyunk” – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az, hogy ebből az országból nehezen élhető világ lett, “az nem a Teremtőnek az átka, ez nem volt elrendelve”. A volt miniszterelnök azt mondta: Magyarország olyan ország, amelyet “szeretünk, imádunk”, de ma olyan ország, amelyet “nem engednek nekünk szeretni”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk