„Országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András”


Civilek tüntettek a NAV-botrány vizsgálatáért Budapesten, szombaton. A mintegy kétezer ember azért vonult ki az utcára, hogy tiltakozzon, amiért szerintük a magyar kormány eltussolja a volt adóhivatali dolgozó által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A tüntetők zöld dossziékat lobogtatva (az ügy kirobbantója egy ilyen dossziéban tartotta az érintett cégek adatait) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) székháza elől a Parlament elé vonultak, az országház előtt Horváth András is beszélt. Azt mondta: a hatalom mindenről tudott, de a másik oldalra állt. A demonstráció résztvevői egyebek mellett azt követelték, hogy vizsgálják ki a Horváth által kirobbantott ezermilliárd forintos adócsalási botrányt, és egyben tiltakoztak az egykori adóhivatali dolgozó felelősségre vonása ellen is.

Civilek tüntettek a NAV-botrány vizsgálatáért

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk