Piacvezetővé vált a Duna Televízió


A karácsony és szilveszter közötti időszakban az ünnepekkor szokásosan magas nézettségi mutatókat is túlszárnyalta a Duna Televízió. December 27-én a Sissi című sorozat befejező részét több mint 900 ezren látták, ezzel abban az időpontban piacvezető volt a televízió. Az elmúlt években folyamatosan növekszik, gyakran meghaladja az 5%-ot a Duna Televízió napi átlagnézettsége a felnőtt lakosság körében. 2013 utolsó napjaiban kiugró adatokkal büszkélkedhet a nemzet televíziója: a Sissi című sorozat minden epizódját átlagosan több mint 830 ezren nézték az ünnepek alatt, december 27-én pedig a Duna Televízió történetének legnagyobb nézettségét érte el. 19.00 órakor az éppen tévét nézők 18.7 százaléka a Duna Tv-t választotta, 907 ezren nézték végig a filmet, és közel másfél milliónyian kapcsolódtak bele. A történelmi csúcs mellett a Duna Televízió más műsorait is kiugróan magas érdeklődés kísérte. Így például a Ludas Matyit közel 600 ezren, a Liliomfit pedig 466 ezren nézték végig. Az ünnepek idejére a magyar és európai filmművészet legszerethetőbb alkotásaival készült a Duna Televízió, amelynek fő műsoridős átlagos elérése ezekben a napokban többször is meghaladta a 10 százalékot, de december 26-án fő műsoridőben 16.6 %-os, 27-én pedig még ezt is meghaladó 18 százalékos átlagnézettséget ért el. Ezeken a napokon többször piacvezetővé vált a nemzet televíziója. A 2012-ben indított – és elsősorban a tengerentúli nézőket megcélzó – Duna World 3%-ot ért el a magyarországi felnőtt nézők körében. Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója örömét fejezte ki a siker kapcsán, és hitet tett amellett, hogy a nemzet televíziója missziójának elérése úgy teljesülhet leginkább, ha minél többen nézik a műsorokat. Szabó László Zsolt az MTVA megbízott vezérigazgatója is üdvözölte a sikert és kijelentette, hogy a Duna 2014-es műsorstruktúrája és a csatornán megjelenő sportközvetítések, biztosan újabb nézettségi sikereket eredményeznek majd. mtva

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk