Strasbourgból kapott felszólítást Kövér László és Navracsics Tibor


Az Európa Tanács főtitkára Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult az alaptörvény tervezett módosításának ügyében – mondta a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lapnak. Thorbjorn Jagland a FAZ csütörtöki számában megjelent beszámolóban elmondta: felszólította a miniszterelnök-helyettest és az Országgyűlés elnökét, hogy vessék latba befolyásukat az alaptörvény jövő hétfőre tervezett módosításának elhalasztása céljából, annak érdekében, hogy több idő maradjon a javasolt módosítások megtárgyalására. Hozzátette: az ügyet az ET égisze alatt működő alkotmányjogi szakértői testület, a Velencei Bizottság elé kívánja terjeszteni. Az ET-nek azzal kapcsolatban vannak aggályai, hogy a módosításokat össze lehet-e egyeztetni a jogállamiság elvével – mondta Thorbjorn Jagland. Kifejtette: az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezések újbóli bevezetésének szándéka azt a benyomást kelti, mintha a kormány a kétharmados parlamenti többségére támaszkodva felül akarná bírálni az Alkotmánybíróságot, ami ” veszélyeztetheti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét egy demokráciában” – fejtette ki. Az ET főtitkára hozzátette: “meglepő és csalódást keltő”, hogy az Országgyűlés nem tervez olyan szabályozást, miszerint nem lehet újraválasztani az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét, holott a kormány biztosította őt arról, hogy egy periódusra korlátozzák az OBH elnökének hivatali idejét. Az OBH elnökének ügyáthelyezési jogával kapcsolatban elmondta: abból indul ki, hogy ez korlátozott idejű jogkör, arra az időre szól, amíg az új bíróságok megalakítása révén enyhül a munkateher a túlterhelt bíróságokon, különösen Budapesten. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk