Számítanak a kárpátaljaiak a Kárpát-medencei segítségre


Pénteken indult egy újabb segélyakció a kárpátaljaiaknak. “Tavaly fűtési támogatással segítettünk az ott élőknek, idén pedig a kormány 85 millió forintos támogatásról döntött” – jelentette ki Soltész Miklós, az Emmi államtitkára a köztévében. Nagy sikere volt az őszi fűtéstámogatási programnak, melynek keretében karitatív szervezetek több tízmillió forintot gyűjtöttek össze és juttattak el Kárpátaljára – jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár az M1 reggeli műsorában. Hangoztatta: a kárpátaljaiak nagyon számítanak a magyarországi és a Kárpát-medencei segítségre. Ezért is döntött a kormány úgy, hogy 85 millió forinttal támogatja a kárpátaljaiakat. A segélycsomagokat a Katolikus Karitász a reformátusokkal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együtt osztja ki. Felhívta rá a figyelmet, hogy Kárpátalján a nyugdíj 10-15 ezer forint, miközben az élelmiszerárak megegyeznek a magyarországiakkal. Beszámolt arról is, hogy pénteken indult egy újabb segélyakció, reményeik szerint többkamionnyi árut juttatnak majd el a kárpátaljaiaknak és más ukrán területen élőknek. ► M1

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk