Székely szabadság napja: már szervezik az idei marosvásárhelyi tiltakozást


Fotó: maszol


A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megemlékezést, felvonulást és tiltakozást tart március 10-én, a székely vértanúk kivégzése évfordulóján Marosvásárhelyen – jelentette be egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Izsák Balázs elmondta, a rendezvény törvény által előírt bejelentését 2015-ben megtették. Ekkor a 2016-os és a 2017-es tiltakozásokat is bejelentették. Emlékeztetett rá, hogy a román bíróság jogerős ítéletben rögzítette: hogy a bejelentett rendezvényeket csupán a bejelentésüket követő 48 órában lehetett volna betiltani, ilyen tiltás a polgármester részéről nem történt.

Az SZNT elnöke kijelentette: számítanak azoknak a segítségére is, akiket a tavalyi tiltakozás szervezése miatt megbírságolt a csendőrség. Hozzátette: folyamatban vannak a bírságok érvénytelenítése céljával indított perek, eddig minden pert megnyertek.

“Számunkra rendkívül fontos, hogy a munkatársaink megértsék: számítunk a munkájukra, nem hagytuk őket cserben, és megvédjük ezután is” – jelentette ki Izsák Balázs, arra utalva, hogy az SZNT szervezte meg – a csendőrség által engedély nélkülinek tekintett – 2016-os tiltakozáson megbírságolt közel száz szervező jogi védelmét.

Izsák Balázs elmondta, a március 10-i tiltakozó megmozdulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében adják majd át az SZNT által megítélt Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél. A 2013-as és a 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

2015-ben Dorin Florea hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, amelynek megtartásától el is álltak a szervezők. A hatóságok a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintették, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságoltak meg, “be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény” szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk