Szülőföldön okosan: támogatás a marosvásárhelyi szakképzésre


A magyar nemzetpolitikai államtitkár szerint több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a határon túli magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések.

Hozzájárulnak a többi közt a szórvány- és zarándokközpont befejezéséhez, felavatásához Déván, és támogatják a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványának tehetségműhelyeit, valamint a “Szülőföldön okosan” szakképzési programot Marosvásárhelyen – ismertette a részleteket Potápi Árpád János.

Segítik a székelyföldi értékmentést is: kihalóban lévő népi mesterségek bemutatását, oktatását Csíkkarcfalván, illetve ifjúsági önkéntesek képzését Gyulafehérváron, mondta az államtitkár.

Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a tavaszi-nyári rendezvényeknek nem tudtak támogatást megítélni, de reméli, hogy az év második felében az akadályok elhárulnak, és a határok is megnyílnak.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk