Újabb hétszáz rendőrt irányítottak az M1-es térségébe


Újabb hétszáz rendőrt irányított az M1-es autópálya térségébe szombat délelőtt az országos rendőr-főkapitány. Papp Károly Pintér Sándor belügyminiszterrel és Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatóval beszámolót tartott az elmúlt napok nyomán kialakult helyzetről. A belügyminiszter a tájékoztatón – amelyet az M1 Híradója élőben közvetített – azt mondta, a rendkívüli időjárás miatt kialakult közlekedési, valamint áramszolgáltatási problémák összesen mintegy 270 ezer embert érintettek. Jelezte, még mindig vannak gépjárművek a hó fogságában, ezeket azonban már gépekkel nem lehet kiszabadítani, ezért kézi erővel próbálják eltávolítani a havat. Pintér Sándor közölte: a hivatásos állomány eddig több mint 30 ezer tagja teljesített szolgálatot a télies időjárás sújtotta területeken. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem rendelték el a médiában korábban már kipróbált katasztrófariadó-tervet, a belügyminiszter azt válaszolta, hogy a rendkívüli időjárás nem érintette a teljes országot. A rendőrség és a katasztrófavédelem egységei a zárt láncú rádión egyébként megkapták ezt az ismertetést – tette hozzá. Megjegyezte továbbá, hogy a meteorológiai szolgálat riasztása mindenkihez eljuthatott a médián keresztül. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta, hogy tevékenységük súlypontja szombaton az M1-es autópályára koncentrálódik. Tájékoztatása szerint Budapestről buszokkal önkénteseket szállítanak a helyszínre segíteni. A katasztrófavédelem ezzel kapcsolatos közleményében az áll, hogy a Hősök terén várják a jelentkezést. A fővárosból folyamatosan indulnak az önkénteseket szállító buszok a havazás által leginkább sújtott térségekbe. Bakondi György a mentést irányító központban arról is szólt, hogy az ország északkeleti részében továbbra is gondot okoz a sok helyen szünetelő áramellátás, azonban Hajdú-Bihar megyében már szombaton, a többi helyen pedig legkésőbb vasárnapra helyreállhat az áramszolgáltatás. Az országos rendőrfőkapitány ismertette: az M1-es autópálya Hegyeshalom felől Budapest irányába járható, a főváros és Tatabánya között a határ felé tartó szakasz azonban továbbra is zárva. Papp Károly néhány órával ezelőtt 700 rendőrt irányított az M1-es sztráda térségébe, hogy közreműködjenek a mentésben. A rendőrök mind az utakon hagyott járműveket, mind pedig az áramellátási gondokkal küzdő településeket “folyamatosan biztosítják” – közölte. A csütörtökön kezdődött havazás és a viharos erejű szél miatt kialakult hófúvás számos utat – közte autópályát is – járhatatlanná tett, autók és kamionok akadtak el, több vonalon megbénult a vasúti közlekedés, valamint számos településen megszakadt az áramszolgáltatás vezetékszakadások, oszlopdőlések miatt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk