Vona Gábor nyílt levélben válaszolt a román elnöknek és kormányfőnek. „Hatalmas hazugságok“ Kiutasítják a belga, katalán és baszk vezetőket is?


Nyílt levélben fordult a Jobbik elnöke Románia elnökéhez és miniszterelnökéhez a nem kívánatos személlyé nyilvánításával kapcsolatos eljárás ügyében. Vona Gábor a Traian Basescunak és Victor Pontának írt levelében azt írta: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy “alacsony szintű és magyarellenes politikai játékot játszanak”. Victor Ponta miniszterelnök szerdán, a kormányülés végén nyilatkozott arról, hogy a belügyminisztérium már kedden előkészítette a Vona Gábor nem kívánatos személlyé nyilvánítására vonatkozó eljárás elindítását, és ha Basescu engedélyezi, akár már szerdán elkezdődhet a folyamat. Basescu szerda este közölte, hogy még nem volt ideje megnézni a kormánytól érkezett átiratot, de megígérte, hogy tanulmányozni fogja, és a nyilvánosság előtt választ ad. Vona Gábor a levelében – amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott – felidézte, milyen indokkal vetették fel Romániából való kitiltását: a március 10-i marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján tanúsított szélsőséges viselkedését hozták fel. Ahogy levelében fogalmazott, annyit tett, hogy csendben és békésen felvonult Marosvásárhelyen, majd felvetette: mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel, a belga, katalán és baszk vezetőkkel, akik gyújtó hangú beszédeket is mondtak. Vona Gábor szerint a rendezvény végig méltósággal és békésen zajlott, de a végén egy tucat tüntető és a rendőrség között kisebb dulakodás alakult ki. A Jobbik elnöke hatalmas hazugságnak ítélte az erről szóló híradások azon elemét, miszerint a Jobbik és a Gárda tagjai okoztak incidenst. Azt írta: a Jobbik és a Gárda minden tagja végig békésen, a szabályokat betartva és a szervezők kérésének megfelelően pártzászlók nélkül vonult. Hozzátette: mindezt Corneliu Grosu, a helyi prefektus is megerősítette. “Amennyiben Önöknek azzal van a bajuk, hogy én és a pártom következetesen, minden körülmények között kiáll a székely magyar autonómia ügye mellett, akkor azt mondják ki őszintén!” – szólította fel levelében Románia elnökét és miniszterelnökét. Ismertette azt is: programja a közép-kelet-európai nemzetek összefogásáról, történelmi szövetségéről szól. Kitért arra is: tiszteli a románságot. “Ha Önök is tisztelik a magyarságot, nem kell félniük a székely autonómiától” – írta. Szerinte az autonómia által nemcsak a székelység erősödik, hanem az egész kelet-közép-európai régió, így Románia is. Levelét úgy zárta: “kívánom, hogy legyen Önökben kellő nagyság, hogy a mindennapi politikai küzdelmek mocsarából ki tudjanak emelkedni. Hogy közös sorsunkat ne áldozzák fel egy tál lencséért.” MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk