Vége lesz a Republicnak! „Ezért imádkoztam minden nap“ Cipő édesanyja kitálal, miért halt meg a fia


Egy év után beteljesülhet az édesanya jóslata, vége lesz a Republicnak! Gizi néni szerint csak így teljesülhet fia végakarata. “Tudtam, hogy ez lesz a vége! Teljesült, amit megjósoltam, nem hiába imádkoztam ezért minden áldott nap. Hiszen ez volt a fiam végakarata, hogyha meghal, ne legyen többé Republic” – mondta a Storynak Cipő édesanyja. Gizi néni sok mindent képtelen megbocsátani. Szerinte még sok feltárnivaló van ebben a szomorú történetben, ezért könyvírásba fogott, hogy kiderüljön a teljes igazság, miért is halt meg a fia. “Ha már nem mondhattam el a fiam temetésén, amit tudok, mert nem engedtek szóhoz, majd elmondom ebben a könyvben, hiába próbálnak fenyegetéssel elnémítani. Ki kell derülnie az igazságnak!” – mondta elszántan.

Cipő-Bódi-László
Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk