A Bánság, Szilágyság és Máramaros magyarságát is kedvezően érintheti ez a kezdeményezés


A húsz százalékos korlát mellé az ötezer fős lélekszámot is bevezetné az RMDSZ mint a kisebbségi nyelvhasználat feltételét. „Ez a jog azoknak a szórványközösségeknek is kijár, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ törvénytervezetben kéri: Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.

Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70.000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásánál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék. rmdsz-tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk