A kisebbségek beépítenék a román alkotmányba az 1918-as gyulafehérvári határozatot


A parlament kisebbségi frakciója azt javasolja, az alkotmánymódosítás során az alaptörvényt egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal.

Nagyításért kattintson a képre!
Ezt Ovidiu Gant frakcióvezető-helyettes, a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője közölte pénteken. 1918. december 1-jén az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért. “A gyulafehérvári határozat a modern román állam alapokmánya, és Románia mai formáját is részben ennek a dokumentumnak köszönheti, ezért ragaszkodunk hozzá, hogy az alkotmányba is bekerüljön” – mondta Gant. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk