A székelyföldi autonómiáért tüntettek Bécsben is


Mintegy félezren vettek részt a székely önrendelkezésért szervezett tüntetésen vasárnap Bécsben. A résztvevők a román nagykövetség elé vonultak, ahol átadtak egy petíciót a diplomáciai képviselet egy munkatársának. Ebben arra szólították fel a román kormányt, hogy a magyar kormány bevonásával bocsátkozzon építő jellegű párbeszédbe a székelyek önrendelkezésének biztosításáról. A szervezők mintegy ötszáz főre, a rendőrség mintegy négyszázra becsülte a marosvásárhelyi és több más európai megmozdulással egy időben megtartott tüntetés résztvevőinek számát. Túlnyomórészt Ausztriában élő erdélyiek vettek részt a tüntetésen, ők az ország számos részéből, így például Bécsen kívül Grazból és Linzből érkeztek – közölte az MTI érdeklődésére a Bécsben élő, erdélyi származású Piroska Ferenc, a tüntetés megszervezésére létrejött Székely Szolidaritás Bizottság – Közép-Európa Fórum képviselője. A menet a Szent István-székesegyház (Stephansdom) elől indult a székely és a magyar himnusz eléneklése után és a belvároson keresztül vonult a román képviselet elé. A résztvevők – többen népviseletben – székely és magyar zászlókat, valamint Erdélynek autonómiát követelő transzparenseket vittek magukkal. A tömegben látni lehetett egy-egy árpádsávos zászlót és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom zászlóját is. A transzparensek között volt olyan is, amelyik arra emlékeztetett, hogy a jelentős számban német ajkúak lakta Dél-Tirol régiónak sikerült önrendelkezést elérnie Olaszországon belül. A város népes sétálóutcáján, a Kärtner Strassén vonuló menet résztvevői német nyelvű ismertetőket osztottak a járókelőknek a székelyekről. Az erdélyi magyarság önrendelkezését szorgalmazó beszédeket követően átnyújtották a szolidaritást kifejező petíció egy példányát a bécsi román követség egyik munkatársának. A követség előtt többször felhangzott az Autonómiát Erdélynek! felhívás, s néhányszor a Vesszen Trianon! felkiáltást is hallani lehetett. A békés tüntetés a székely és a magyar himnusz újbóli eléneklésével ért véget. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk