Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult zászlóügyben Kovászna megye önkormányzata


Az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet Kovászna megye önkormányzata a megyezászlóról hozott határozata bírósági érvénytelenítése miatt – közölte pénteken az MTI-vel az önkormányzat sajtóosztálya. Az önkormányzat úgy véli, a román igazságszolgáltatás Kovászna megye hivatalos zászlójának a betiltásával, megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyvét, amelyet Románia is ratifikált. A hivatkozott dokumentum rögzíti, hogy az egyezményben meghatározott jogok biztosításánál nem szabad valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján különbséget tenni. “Úgy érezzük, hogy mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak azok a megyék, ahol a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, és van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint ezt megtiltották” – jelentette ki Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Az önkormányzati elnök azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a székelyeket is megilletik azok a jogok, amelyek Románia más területein érvényesülnek. Úgy vélte, az anyanyelvhasználat és a szimbólumok használata a nemzeti minimumhoz tartozik, ezekről a közösség semmilyen körülmények közt nem mondhat le. A Brassói Táblabíróság júliusban jogerősen érvénytelenítette a Kovászna megye zászlajáról 2008-ban hozott megyei önkormányzati határozatot. A megyezászló tulajdonképpen a román kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozata. A zászlón a kék tónusú, pajzs alakú címer egy aranyszínű sáv közepén helyezkedik el, amelyet két keskenyebb kék színű sáv övez. A megyei önkormányzat honlapján megtalálható magyarázat szerint a címer középpontjában látható kardot tartó páncélos kar a székely határvédők hősiességére utal. A kardot takaró szív az áldozatkészség, a hazaszeretet szimbóluma. A ragyogó nap és a növekvő holdsarló a székely nemzet jelképe. A három csillag az egykori három székely rendet jelképezi, de utal a Háromszéket alkotó három kisebb területi egységre: Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszékre is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk