Az RMDSZ szakadásának lehetőségéről ír a Krónika


Idestova három éve, mióta az RMDSZ 2011 februári kongresszusán Kelemen Hunor átvette az elnöki stafétát, Markó Béla nyilvánosan nem bírálta a szövetség vezetőségét, annak politikáját. Az utóbbi időben azonban megtette: megnyilvánulásai az elmúlt időszakban arról árulkodnak, hogy mester és tanítványa között egyáltalán nem harmonikus a kapcsolat, a szövetség volt elnöke sok tekintetben nem ért egyet a Kelemen-féle RMDSZ irányvonalával. Sőt, írja szerdai vezércikkében a Krónika. Az Élet és Irodalom múlt heti számában megjelent írásában Markó egyértelmű tanújelét adta annak: nem ért egyet azzal, hogy az EMNP-hez és az MPP-hez hasonlóan az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogatta a székelyek október 27-i menetelését. A szerző nem szívesen ugyan, de kimondja: az RMDSZ-ben nem mindenki vette észre az általa tapasztalt „váltást”, az eddigi politikai eszközök megkérdőjelezését, ami szerinte nemcsak egy másik pályára állíthatja a szervezetet, hanem ezáltal fölöslegessé is teszi. Gál Mária, a budapesti Népszava munkatársa a Maszol.ro portálon megjelent publicisztikájában a minap amiatt ostorozta a szövetséget, hogy beállt a „zászlólobogtatók és himnuszéneklők” sorába, zokszó nélkül aláírta a Magyar Állandó Értekezletnek a nemzetpolitika irányvonalát rögzítő zárónyilatkozatát, továbbá a Fidesszel karöltve Brüsszelben nem szavazta meg a Bugár Béla vezette Híd–Most szlovák–magyar párt felvételét az Európai Néppártba (EPP). A szerző szerint „csak idő kérdése, hogy az erdélyi magyarság 80 százalékának ama része, amely nem a zászlólobogtató, menetelős, székely autonómiázó, nem tárgyaló, hanem követelőző politikára szavazott, s most úgy érzi, hogy elárulták, vagy legalábbis feláldozták a nemzeti együttműködés oltárán, megtalálja a maga Bugárját és felépítse a maga Hídját. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy az RMDSZ-nek talán nem árt számolnia a szakadás veszélyével. Ez a kockázat ma esetleg még nem nagy, viszont – elsősorban Markó Béla aggályaiból, a szövetség jelenlegi vezetőségét ért bírálatokból kiindulva – nem is elhanyagolandó, áll a Krónikában. Zúgolódik a Markó-tábor

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk