Bíróság elé állítanák a budapesti amerikai nagykövetet


Volna rá lehetőség, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője Magyarországon, magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait és védje meg álláspontját a beutazási tilalommal kapcsolatban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1 Ma Reggel című műsorában. A miniszter kifejtette: a Bécsben 1961-ben aláírt nemzetközi szerződés rendelkezik a diplomáciai mentességről. Ez azt jelenti, hogy a diplomaták mentesek a fogadó ország joghatósága alól – mondta a külügyi tárca vezetője, de hozzátette: ha a küldő állam lemondhat bizonyos ügyekben a diplomácia mentességről. Szijjártó Péter kiemelte: ha egy magyar nagykövet nyíltan, nyilvánosan súlyos gyanúba keverné, fogalmazna meg súlyos vádat fogadó államának egy kormányzati tisztségviselőjével szemben, arra bíztatná, hogy lemondva a diplomáciai mentességről, a fogadó ország szervei, bíróságai előtt bizonyítsa be igazát. Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén felszólította az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé. Egyúttal azt mondta: ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor miniszterelnök leváltja őt az adóhatóság éléről. Reagálásában, az MSZP-s Bárándy Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán Viktor által emlegetett pert nem lehet Magyarországon megindítani. Az egyetlen megoldás szerinte az, hogy a NAV elnöke vízumkérelmet nyújt be az Egyesült Államok nagykövetségénél. André Goodfriend Twitter-bejegyzésében azt írta, az Egyesült Államok és Magyarország között kiváló a jogi együttműködés, beleértve a kölcsönös jogsegély-egyezményt. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek viszont azt mondta: van jogi lehetőség arra, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője bíróság előtt bizonyítsa a beutazási tilalom ügyében tett állításait. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk