Borbély Lászlót kihallgatta a DNA


Borbély László RMDSZ-alelnök politikai nyilatkozata a tegnapi kihallgatása kapcsán a Romániai Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA).

„Mivel a sajtóban téves és ellentmondásos információk jelentek meg az ügyészség szándékai és az én behívásom kapcsán, hangsúlyozni szeretném, hogy a tegnapi nap során tanúként hívtak be az ügyészséghez egy olyan ügyben, amelynek semmi köze ahhoz, ami a múlt évben történt. Azt az ügyet, amelyben eljárást akartak indítani ellenem, lezárta a parlament, tehát az az ügy már nem létezik. Az ügy, amelynek kapcsán behívtak, a környezetvédelmi minisztérium egy volt vezérizgatójáról szól, akit két cég képviselőjével együtt letartóztattak. Ellenük most befolyással való üzérkedés és vesztegetés miatt emeltek vádat” – magyarázta Borbély László. Hozzátette: a kihallgatás mindössze 40 percet tartott, két nagyon egyszerű, formális kérdésre kellett válaszolnia, majd aláírta a nyilatkozatát és távozott. „Nekem ennyi volt a szerepem. Szó sincs róla, hogy valamilyen más konotációja legyen az ügynek, hiszen engem miniszteri minőségemben hívtak be, mert volt egy konzultánsi szerződés, amelyet akkoriban a minisztérium is aláírt” – nyilatkozta Borbély. közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk