Csak ennyi „látszik” Székelyföldből


A 153 székelyföldi önkormányzatból mindössze 51 fogadta el az SZNT által kezdeményezett határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységhez kívánnak tartozni, ahol szerves törvény szavatolja az autonómiát, és az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos. Erre vonatkozó felhívását az SZNT 2014. február 12-én tette közzé azzal a céllal, hogy a székely önkormányzatok e határozatok által tegyék láthatóvá Székelyföldet – írja Izsák Balázs SZNT-elnök tegnap kiadott közleményében, amelyhez egy térképet is csatolt, arra kérve a székelyföldi választópolgárokat, nézzék meg, mennyi látható szülőföldjükből Eu­rópában, a nagyvilágban. Ahhoz, hogy „szilárd hivatkozási alapunk legyen az autonómia igénylésében, a közös fellépésben Románia tervezett közigazgatási átszervezése ellen, a többi 102 önkormányzatnak is el kell fogadnia a határozatot”.

Nagyításért kattintson a képre!
Kétségtelen, hogy nem egyedül rajtunk múlik Székelyföld autonómiája, de az is, hogy eddig nem tettünk meg mindent, amit megtehetünk – véli az SZNT elnöke, aki a lehető legnagyobb hatás érdekében Románia kormányának és parlamentjének, az Európa Tanács főtitkárának, a Regionális és Helyi és Regionális Önkormányzatok Kon­g­resszusának, a Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európai Parlamentnek és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is elküldené a már elfogadott határozatokat. SZNT | Háromszék

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk