Elítélték a kommunista éra egyik munkatábor-parancsnokát


Emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság szerdán Ion Ficiort, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Az ítélet nem jogerős. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy “megsemmisítsék” a fogvatartottakat, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek. Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban – olvasható a vádiratban.

A román büntető törvénykönyv életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális, vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel Ficior túl van 60. életévén, esetében 25 év börtön lett volna a kiszabható maximális büntetés. A két éve kezdődött perben a vádlott végig ártatlannak vallotta magát. Ellene tanúskodó áldozatai, illetve azok leszármazottai nem követeltek anyagi kárpótlást, csak azt, hogy ítéljék el bűneiért. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) három éve tett büntetőjogi feljelentést több – a sajtó által “kommunista pribéknek” nevezett -, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen. A 88 éves Ficior a második, bíróság elé állított volt kommunista börtönparancsnok. A hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Visinescut idén februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték. Romániában a kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be. A történészek becslése szerint közülük mintegy százezren nem élték túl az embertelen fogva tartási körülményeket. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk