Elnökválasztás a liberálisoknál: mit jeleznek előre a számok?


Szombaton rendezik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tisztújító kongresszusát a bukaresti Romexpo-csarnokban, az eseményen 5000 küldött vesz részt az ország minden részéről – jelenti a News.ro hírügynökség.

A párt leendő elnökét két jelölt közül választják meg: a hivatalban lévő Orban Ludovic, valamint Florin Cîţu miniszterelnök pályázta meg a tisztséget. A PNL vezetőségének további tagjait, a főtitkárt, az első alelnököket és az alelnököket vasárnap a párt Országos Tanácsa jelöli ki.

A belső kampány során eddig több mint 30 szervezet vezetője jelentette be, hogy Florin Cîţu programját támogatja a pártelnöki tisztségre. Ők együttesen több mint 3000 küldöttet küldenek a kongresszusra, ám nem biztos, hogy valamennyien vezetőjük választásával.

Orban Ludovic programjáról 12 szervezet vezetője jelezte előzetesen, ők összesen mintegy 1000 küldöttet nevesítettek a szombati kongresszusra.

Több megyei elnök – közöttük Ilie Bolojan és Dan Motreanu – ugyanakkor nem jelentette be, hogy kit támogat a kongresszuson.

A miniszterelnököt támogatók tábora úgy becsülte, hogy a kongresszuson mintegy 3000 szavazatot szereznek meg az 5000-ből.

A helyzet értékelésében ugyanakkor érdemes tekintettel lenni arra is, ahogyan a megyei szervezetek a két jelölt programjához viszonyultak. Az alapszabály szerint ahhoz, hogy valaki a párt elnöki tisztségére jelöltethesse magát, politikai programjához el kell nyernie legalább tíz szervezet támogatását.

– csak Florin Cîţu politikai programját 28 megyei szervezet támogatta: Bákó, Botosán, Bodza, Călăraşi, Kolozsvár, Konstanca, Dolj, Galaţi, Gorj, Hunyad, Ialomiţa, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Német, Olt, Prahova, Szatmár, Szilágy, Szeben, Szucsáva, Teleorman, Temes, Vaslui, valamint Bukarest 2., 4. és 6. kerülete. Ezeket összesen 2995 küldött képviseli a kongresszuson.

– csak Orban Ludovic politikai programját 8 megyei szervezet támogatta: Argeş, Beszterce-Naszód, Brassó, Dîmboviţa, Vrancea, Bukarest 3. és 5. kerülete, valamint a szórvány képviselői. Ezek összesítve 769 küldöttet jelentenek.

– mindkét politikai programot 12 megye támogatta: Arad, Bihar, Gyurgyevó, Kovászna, Hargita, Vîlcea, Fehér, Bukarest 1. kerülete, Krassó-Szörény, Jász, Tulcea és Brăila. Ezek összesen 1237 küldöttet jelentenek.

Fotó: Pro TV

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk