Előzmények nélküli konszenzus az RMDSZ, az MPP és az EMNP között


A székelyek nagy menetelése lesz az első olyan esemény, amelyről a romániai magyar szervezetek között egyetértés van a célokban és a részletkérdésekben is, mert a célokban eddig is megvolt az egyetértés, csak a módszerekben nem – jelentette ki Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerdán végiglátogatta a sepsiszentgyörgyi politikai szervezeteket, és mindhárom magyar párt – RMDSZ, MPP és EMNP – székházában sajtótájékoztatót tartott az október 27-i nagyszabású tüntetéssorozatról. Izsák Balázs üdvözölte, hogy ez ügyben sikerült előzmény nélküli konszenzust kialakítani, így közösen mozgósítanak annak érdekében, hogy október 27-én legalább száz-százötvenezer székely vonuljon fel Háromszéken a Gábor Áron szülőfaluja és halálának helyszíne közti 50 kilométeren. „Mutassuk meg a világnak, hogy a székelyek nem engednek szabadságukból” – jelentette ki Izsák. Az SZNT-elnök szerint két fontos eleme van a szervezésnek: egyrészt a közhangulat megteremtése, vagyis meg kell értetni a székelységgel, hogy a jövőjükről van szó, másrészt segíteni kell az embereket, hogy minél nagyobb létszámban jussanak el a menetelés útvonalán levő 12 háromszéki település valamelyikére. a maszol jelentése alapján

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk