Katolikus iskola-ügy: Románia ET-monitorizálását szorgalmazza Frunda György – hallgasd meg a felvételt!


Románia európa tanácsi monitorizálásának kezdeményezésére szólít fel Frunda György korábbi RMDSZ-szenátor.

A Rádió GAGA politikai hírmagyarázó műsorának állandó meghívottja, aki az Európa Tanácsban korábban raportőri feladatokat is betöltött, úgy véli: nem lehet tovább tétlenül nézni azt, amit a román hatóságok a magyar közösség tisztségviselői ellen folytatnak. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, valamint Tamási Zsolt iskolaigazgató ellen indított DNA-hadjárat miatt szerinte eljött az ideje, hogy az RMDSZ lépjen.

Frunda György emlékeztetett, az utóbbi években több RMDSZ-es polgármestert, alpolgármestert és tanácsost meghurcoltak, legutóbb Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen indult eljárás, és ügyükben késlekedik a döntés. Székelyföldön pedig minden apróságért beperelik a helyi tanácsokat, olyan döntések születnek, amelyek betiltják a magyar jelképek használatát. Mindezek nagy nyomást gyakorolnak az erdélyi magyarságra.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk