„Hol van Brassai Zsombor?”


Nem vett részt az RMDSZ Maros megyei, csütörtöki kampányzáró sajtótájékoztatóján a szervezet megyei elnöke. Brassai Zsombor távolmaradását a Székelyhon újságírója szúrta ki, aki rá is kérdezett a miértre.

„Kérdésünkre, hogy hol van a szervezet elnöke és egyben képviselőjelöltje, a befutó helyekről ejtett Brassai Zsombor, néhány másodperces csend után Kovács Levente elmondta, hogy a vezetőség döntése értelmében a kampányfőnök Péter Ferenc, a munka irányítója pedig ő maga” – áll a tudósításban.

Mint ismert, a Maros megyei jelöltrangsoroló közgyűlésen Brassai Zsombor nem kapta meg a bejutó hely megszerzéséhez szükséges szavazatszámot. Akkor többen aggodalmuknak adtak hangot annak kapcsán, hogy a Maros megyei elnök emiatt talán demotivált lesz a kampányban. Ezt viszont Brassai elutasította, illetőleg egyértelműsítette, hogy nem mond le, és nem kíván hátat fordítani a szervezetnek éppen a parlamenti választások előtt.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk